2020 - Az új pályázati ciklus beindulásának menetrendje

2014-ben zárult le a 2007-2014-es uniós ciklus, költségvetés, pályázati szakasz.
Ezért most az EU-ban zajlik a szervezeti struktúra megújítása.
(az Európai Bizottság elnökét is most választották meg. A korábbi elnök Jose Manuel Barroso-t váltotta
Jean-Claude Juncker.)

Az új szakasz 2014-től 2020-ig tart.
Ha az EU megszavazza a saját költségvetését, abban lesz benne az egyes országoknak adható
támogatás összege és célrendszere is.
Mi 10 operatív programot kell benyújtsunk jóváhagyásra.
Ebből 8benyújtásra került június 11-én.

Az EU-nak 3 hónapja van a jóváhagyásra, de természetesen egyrészt nem kell,
hogy elhúzzák 3 hónapig, de az is igaz, hogy a jóváhagyó bizottságoknak fel kell állniuk.
A bizottsági elnökökre pedig még csak most tesznek javaslatokat az egyes országok.
A javaslatok alapján az elnök (Jean-Claude Juncker) fogja a döntést meghozni.
Ezután a bizottságok elkezdhetik a működésüket és az elfogadásra benyújtott operatív programok
elfogadását. Ha a magyar tervek elfogadásra kerülnek, akkor megtörténhet a hazai pályázatok
kidolgozásának megkezdése: a pályázatok szövegének megfogalmazása, társadalmasítása, véglegesítése
majd kiírása.

A fentiek alapján különböző politikusok , különböző nyilatkozatokat tesznek. Azonban fontos azt is nézni, hogy milyen pályázatok jönnek ki elsőként. Várhatóan a GNOP pályázatok az elsők között lesznek.

Orbán Viktor miniszterelnök 2014. 09. 11-én vette át a brüsszeli testület és Magyarország közötti partnerségi megállapodás dokumentumait a 2014-2020 időszakra vonatkozó pályázatok kapcsán.